Akkoriban többet bohóckodtak a németek is, a Polo Harlekin tarka lemezei pedig mélyen beleitták magukat a Volkswagen szubkultúrába.
Gyakran panaszkodunk mi autórajongók, hogy mennyire elszürkült az utcakép autók szempontjából. Szeretjük a színeket, de a legtöbben nem szeretnének kitűnni, vagy egyszerűen nem engedi meg a céges policy, míg mások – főleg itt keleten – egyszerűen sajnálják a mutatósabb fényezések felárát rákölteni újautójukra. Nos, 1996-ban kicsit más volt a helyzet. Akkoriban, a diszkókorszak csúcsán, a kezdetleges számítógépes grafikák hajnalán, könnyebben bevette Európa gyomra még azt is, ha egy autónak minden eleme más színű volt. Gyárilag.
Ekkor mutatkozott be ugyanis a világ legfurcsább Volkswagen Poloja, a Harlekin, avagy a bohóc. Méghozzá vásárlói kérésre. Már akkoriban is leginkább az alapszínekkel rendelték a Polot, viszont néhány vezető márkakereskedés fejébe vette, hogy kiállítanak egy olyan modellt, aminek minden elemét más színűre fényezik. Ezzel próbálták felhívni a figyelmet, hogy egyébként olyan menő színek is elérhetőek a palettában, mint a pisztácia, vagy a hirtelensárga. Ezekért ma is abszolút lehetne rajongani.
Hamarosan a Volkswagen olyan megrendeléseket kapott, amikben a kiállított színes autókhoz hasonlót kérnének a vásárlók. Bármi furcsa mai szemmel, akkoriban tökösebbek voltak a németek, és reagáltak a keresletre. Első körben legyártottak 1000 db Harlekin modellt, amiken négy színt kevertek az autó kasznijának különböző részein: vörös, sötétkék, sárga és pisztácia zöld. Mivel a harmadik generációs Polo volt az első, amiből volt ötajtós, így még több esély volt a színek keverésére.
És hogy hogyan készültek? Nos, pont úgy, ahogy azt elképzelnénk. A szokványos módszer szerint legyártották és egyszínűre fújták a Polokat, majd random kiválasztottak a gyártósorról néhányat, amik a szalag végére érve nem a megszokott parkolóban kötöttek ki a többi autó között. Egy külön helységben darabjaikra szedték őket, majd összekeverték az elemeket. Az autók alapszínét természetesen csak a tető és a küszöb színéből lehet meghatározni, így vakarhatja a fejét egy rendőr, ha megállítja a tulajdonosokat.
Odabent minden Harlekin kék kormányborítást kapott, a színes külső pedig az üléskárpitokon köszönt vissza. Minden másban viszont különböztek a Harlekinek, kevés esély volt rá, hogy két egyforma találkozzon az utcán. Ráadásul a megrendelők nem tudhatták, hogy végül milyen színösszetételben kapják meg az autójukat. Az ajtó lesz kék, vagy a motorháztető lesz sárga? Végül akkora kereslet lett rá, hogy összesen 3100 darab eredeti Harlekin készült. A többségüket az Egyesült Királyságban adták el 1996 és 1998 között, 1,6-os, 75 lóerős benzinmotorral, és a legalapabb lemezfelnikkel.
Bizonyos források szerint egy 1964-es Volkswagen Bogár reklám adhatta az ötletet, amin egy hasonlóan színes Beetle látható. Akkoriban azt reklámozták vele, hogy mennyire jól kombinálhatóak a legkülönbözőbb évjáratú alkatrészek is. Hasonlóra használták a Polo esetében is a tarka lemezeket: először volt lehetséges ennyire sokféleképp kombinálni a hajtásláncokat és a színeket egy kisautó esetében. Állítólag ma már nem sok maradt fent az eredeti Hareklinekből. Az Egyesült Királyságban eladott 2500 darabból mindössze 100 darab van forgalomba helyezve jelenleg, és azok sem mind működőképesek.
Később a hármas Golfból is készült hasonlóan színpompás változat, Arlekin néven, de csak az USA-ban és nagyon limitált számban. Mindössze 264 darab hármas Golfot alakítottak át, de ez is elég volt, hogy a Volkswagen szubkultúra felkarolja a sztorit és a mai napig életben tartsa. Elég csak a Wörthersee Festivalra gondolni, ahol gyakran feltűnnek a Harlekin utánzatok, mígnem tavaly egy holland Volkswagen márkakereskedés úgy döntött, hogy készít magának is egy saját Harlekint évfordulójára, méghozzá a hatodik generációs Poloból. Sorozatgyártást sajnos nem terveznek, hiszen ma már egyik szín sem érhető el a Polo 1996-os kínálatából. Pedig nem ártana nekünk egy kis vidámság ezekben a nehéz időkben.
