Már a tízedik alkalmazást szednéd le, ha épp nem hullana szét a rendszerük, de még így sem egyértelmű, hogy hol, mennyibe fog kerülni a töltésed. Ha egyáltalán működik a töltőoszlop. És, ha nincs elfoglalva.
Még a Honda e tesztjében ígértem, hogy az elektromos autózás kevésbé vidám oldalának külön cikket fogok szentelni, ugyanis nem voltam hajlandó egy ennyire zseniális kisautó tesztjét lehúzni a villanyautózással járó életvitel változás nyomasztó hangulatával. Hiszen arról nem ő tehet, hogy rohamtempóban kényszerítik a világot a villanyosításba, miközben a körítés még nincs átgondolva, kitalálva. Nem ez volt az első eset, hogy a töltéssel járó mizéria rontotta el egy alapvetően tisztességesen kifejlesztett autó teszthetének hangulatát.
Pedig a töltőn kotlás nagymértékben hozzátartozik ehhez az életmódhoz, ezzel nem tudunk mit tenni. Tegyük fel, hogy akik otthonról meg tudják oldani a töltést, azok egyáltalán nem, vagy csak minimálisan érzékelik azt, amiről most beszélni fogok. De mi van azokkal, akik a köztéren kényszerülnek tölteni? Ami azután is a túlnyomó többséget fogja jelenteni, amikor széles körben elterjed majd a villanyautózás. Nos, nekik kicsit lazítaniuk kell azon a komfortzónán, amit eddig a belsőégésű motoros autójukkal kialakítottak, ezzel pedig minden villanyos teszt során szembesülök és már ki kellett írnom magamból.
Január elsején gondoltunk egy nagyot a párommal, és tanulási célból nekivágtunk a Honda e tesztautóval egy balatoni útnak. Budapestről Balatonakarattyáig mentünk, majd vissza. Ez már nem a bepattanok, és majd lesz valami eset egy olyan autóval, ami télen, autópályázással, néha fűtéssel leginkább csak kb. 130 kilométert tud megtenni. Szóval oda is, vissza is beterveztünk egy töltés-stoppot Székesfehérvárnál. Hiába terveztem meg előre az utazást, így is számtalan olyan buktatóba futottam bele, amire nem számítottam.
Mostanra szerintem nem lehet panasz a töltőhálózat kiépítettségére, noha mára elenyésző az ingyenes töltési lehetőség. Kis túlzással csak a Lidl töltők maradtak ingyenesek, néhány eltévedt töltőoszlopon kívül, amik valamiért még nem álltak át a tarifázásra. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy áldatlan állapotok uralkodnak a Lidl parkolókban. Egyrészt csúnyán elhasználódtak az integrált töltőfejek, másrészt néha csúnyán egymásnak megy az elektronokra nyomjazó tömeg, ami valljuk be, nem igazán méltó viselkedés egy olyan személytől, akinek volt pénze kifizetni egy villanyautót.
Néha én is belefutok vitákba, mint tanulatlan, etikátlan, kezdő villanyautós. Egyszer éppen a BMW 330e-t hagytam töltőn a vásárlás idejére, viszont nem tudtam, hogy a Lidl töltője fél óra után lekapcsol. Hiába jöttünk kosárral a vásárlásból, így is proli beszólások közepette találtuk magunkat a párommal. „Miért kell rajtahagyni a töltőn, ha nem is töltöd?” „Mi is töltenénk ám.” Mint kiderült, eleve kicsinek kellett volna éreznem holmi plug-in hibriddel a nagyra méltó full elektromos szappantartókkal szemben. A meggyőződéses zöldrendszámosok között már most kialakult egy ilyen kimondatlan hierarchia, holott mindenkinek ugyanannyi joga van tölteni az autóját.
Ezek az atrocitások valamelyest elkerülhetőek, ha a fizetős töltőket választjuk, amikből még itt nálunk, Budapest peremén is akad, néhány lépésre otthonról. Itt először ingyenes volt a töltés, majd 80 Ft/kWh, végül pedig 100 Ft/kWh-ra emelték az összeget. Ez azt jelenti, hogy egy 35,5 kWh-s akksival ellátott villanyautót – maradjunk a Honda e példájánál – 3550 forintból tudunk csontra feltölteni, amiből normális használat mellett kb. 150 kilométert fog tudni megtenni télen.
Érdemes azonban résen lenni, ugyanis én sem vettem észre, hogy a balatoni kalandunk első töltőállomása nem kWh-ban, hanem perc alapon rótta ránk ezt a 100 forintot. Mivel 0 celsius fok környékén jártunk ekkor, 44 percre volt szükségünk a 95%-os töltöttséghez, tehát a vártnál jóval költségesebb, 4400 forintot „csurgattunk” bele a Honda e-be. No mindegy, gondoltam, legalább lefotóztam közben az elképesztően letisztult utasterét, amihez még gyári párnákat is adtak. Annyira aranyos.
Visszafelé már egy MOL töltőt választottunk, azonban ezt is benéztem. Amennyiben nem vagyunk regisztrált tagok, a kiírásokkal ellentétben nem kWh alapon számláz a MOL, hanem szemrebbenés nélkül levon 3000 forintot a számládról, és kész. Mivel ekkorra már délután 5 órát írtunk, sötét volt, az összes YouTube videót megnéztük, hogy menjen az idő, és hulla fáradt is voltam – elszámoltam magam. Szóval újabb MOL töltésre kényszerültünk, újabb 3000 felesleges forintért.
Elindítottam a töltést, közben gondoltam egyben regisztrálok is a MOL Plugee applikációban, ha már felajánlja a lehetőségét – azzal is megy az idő. Azonban ezzel teljesen kilőtte magát az alkalmazás, és az éppen folyamatban lévő töltésem elérhetetlenné vált. Nem bírtam leállítani. A Honda pedig értelemszerűen nem engedte el a töltőt. Próbáltam a szokásos bezár-kinyit procedúrát, kerestem bármilyen magyarázatot a töltőoszlopon, de nem találtam. A kutasok is értetlenül álltak a dolog előtt, jól láthatóan nem voltak felkészítve az ilyen helyzetekre, úgyhogy megnyomtam a töltőoszlop nagy és piros STOP gombját, és imádkoztam, hogy a töltés valóban leálljon.
Így végső soron nem jöttünk ki olcsóbban az utazásból, mintha a Fiestámmal mentünk volna, de legalább majdnem kétszer annyi időbe telt. Persze erről csak én tehetek, nem vitatom. Ennél sokkal figyelmesebben kellett volna felkészülnöm az útra, de az így is jól látszik, hogy ez az egész töltési mizéria nem egy átgondolt, kiforrott dolog még. Ugye, hogy így mennyire más hangulatú lenne olvasni egy tizenmilliós kisautó tesztjét? Ami amúgy hibátlanul mozog, és izgalmasabb, fürgébb, biztonságosabb, mint bármi ilyen méretben. De…
Egyszerűen a jelenlegi állapotok nem méltóak a villanyautók borsos árcéduláihoz. Sem az, hogy koszos töltőkábelekkel koszoljuk össze a kabátunkat, sem az, hogy néhol saras, máshol konkrétan beszakadt aszfaltfelületre kell ráállnunk, alatta mélyen tátongó lyukkal, sem az, hogy kényszerből fél órákat ülünk, telefonozunk, alszunk (mindenre láttam már példát) a drága pénzen vett autónkban, már, ha egyáltalán működik a töltőfej, vagy épp nem foglalja el a helyet egy G Astra.
Persze, mondani szokás, hogy nem akkor töltünk, amikor kell, hanem amikor lehet, de nem mindig adja ki úgy az élet, és ennyi pénzért elvárható, hogy ne nekünk kelljen igazodni az autónkhoz, hanem fordítva. Pedig villanyautózni amúgy nagyszerű dolog. Jó érzés, hogy nem pöfögünk semmit a levegőbe – itt most nem térnék ki az akkumulátorgyártás okozta károkra –, amit a járókelők, biciklisek is láthatóan értékelnek, ráadásul tényleg a világ legegyszerűbb dolga vezetni őket, főleg azokat, amikben már van valódi egypedálos üzemmód. Igazából nehéz lenne egy kéziváltós, benzines vagy dízel mellett érvelni, ha nem lennének a fentebb felsorolt blamák, de egyszer majd ezeket is biztosan kinövi ez a világ.
Gondolj bele, a kezdetek kezdetén még patikákba jártak üzemanyagért.
