Noha driftelni – vagy, ahogy a drága portás bácsi mondja driftőlni – már időtlen idők óta tilos rajta, a Kakucs Ring továbbra is a legközelebbi benzinszippantási lehetőség a budapestieknek. Már, ha nem az írt pédékre, meg a túllóerőzött fwd harcosokra vágyunk, hanem valódi versenyautókra, valódi versenyzőkkel.

DSC_0628

Majerszky Gabinak hála mindezt nem csak nyáron, de a holtszezonban is masszívan kiélhetjük, hiszen gyakorlatilag novembertől egészen márciusig tartanak Kakucs Ring Kupa futamokat, amik továbbra is az egyik legjobb lehetőségnek számítanak a szezonközti tesztelésekre. Ráadásul nézőként teljesen ingyenes!

DSC_0610

DSC_0599
Így aztán tényleg nem maradt kifogás, hogy miért ne ott töltenénk a vasárnapokat mi, autóbuzik, kiülve a tribünre, kezünkben a büfé zseniális mustáros debrecenijével. Mmm. Na jó, igazából ma ebből nem sok valósult meg, hiszen viszonylag zord, borús idő volt, de szerencsére csak közepesen volt hideg.

DSC_0595

Kikászálódok a Fiestából: anyám, ez a fenyőfasor továbbra is bajnok háttér, tulajdonképpen akármilyen autónak. Két kattintás, majd egy gyanútlan fejfordítás, és máris Forrai Gabi utcai Toyota Celicája kacsint rám az egyikkel, a négy szeme közül. Te jó isten! Ez az autó még mindig milyen szexi, minden porcikájából a 90-es évek ralijainak murvaporos esszenciája sugárzik.

DSC_0593

Egy hazai pályanap alapját persze továbbra is a Suzukik és az Opelek adják. Legyen az kupás vagy ralikrosszos, a Swiftek és az egykor a szentgotthárdi gyártósorról már bukócsővel legördülő Astrák továbbra is a legolcsóbb belépőszintet jelentik a hazai autósport szakágakba. Noha legtöbbjük már sokat látott, továbbra is bírják a gyűrést.

DSC_0617

DSC_0591
Időközben jól megszaporodtak az MX-5-ök is, persze nincs is ebben semmi furcsa, hiszen már az alapmodellek is pályázására születtek, ráadásul tavaly a hazai rallycross bajnokság Mazda MX-5 Kupával bővült. Lefújó-szelepek hangjára azonban még én sem számítottam.

DSC_0612

DSC_0586

Azért is jó pályanapokra járni, mert mindig felbukkannak meglepetések. Nekem most ilyen volt az első találkozás az új BMW Z4-gyel, ami élőben jóval kisebb, mint amire számítottam, ám továbbra is túl mamlasznak tartom a dizájnt. Azért biztos mókás roadster lehet a maga 50:50-es tömegelosztásával.

DSC_0608

Egy szó, mint száz, ez továbbra is egy értékes rendezvény, és köszönjük a szervezőknek, hogy ennyivel is hozzátesznek a magyar autósporthoz! Éltessük tovább az autós kultúrát! Legyen esemény az autóvezetés!

DSC_0606

 


 


 

Vélemény, hozzászólás?