Egyre szűkül azon autósport események köre, amelyek motiválnak, pláne itthon, de a Rally Hungary, vagyis az őszi, hazai Európa-bajnoki futam mindig ott lesz a kötelező események között.

Nem véletlenül voltam letörve, amikor tavaly bejelentették, hogy elmarad a verseny és a jövője is kétséges volt. Végül szerencsére csak egy évet kellett kibírnunk az ERC, azaz az Európa-bajnoki mezőny nélkül, ahol nagy átfedésben találunk olyan pilótákat, akik már masszívan a VB előszobájában topognak. Noha hozzánk sosem jön el népes mezőny, mert az év utolsó versenye vagyunk, azért így is kapunk egy kis ízelítőt belőle, hogy milyen a vérprofi, komolyan vett ralizás.

Ráadásul a legfrissebb technikákat felvonultató mezőny Kelet-Magyarország legszebb őszi tájain hajt keresztül, így igazából akármelyik napot választjuk, biztosak lehetünk a gyönyörű fotókban. Arról nem is beszélve, hogy a közönség is mennyire szeretetre méltó arrafelé. Még élesen él bennem a Horvát WRC futam okozta kultúrsokk, ahol hivatalos fotós mellényben is simán elkezd lökdösődni a közönség, és megaláz, ha más nyelven szólsz hozzá. Ezzel szemben Nyíregyházán nyugodt, kedves, nyitott a közösség, akik tiszteletben tartják mások korlátait.

Szóval szeretek a Rally Hungary-re járni, és remélem, hogy még sokáig meg tudjuk őrizni az eseményt!


Vélemény, hozzászólás?