Sokszor, sokféle autót vezetek, mégis egyetlen autó van, amibe visszaülve mindig visszatér a hitem, hogy vannak még jó autók. Róla fogok most mesélni.
Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Már nagyon sokszor belekezdtem ebbe az írásba, nagyon sokszor gondolkodtam rajta, de igazából még most sem tudom, hogy hol kezdjem. Egyhetes tesztautókról nagyon könnyű véleményt alkotni, de a saját autódról írni, amivel négy év emléke köt össze, azért teljesen más teher. Teher, mert szeretnél hozzá méltó anyagot írni róla, és teher, mert a fejed hirtelen megtelik mindenféle gondolattal, amiktől képtelen leszel összeszedetten fogalmazni. Most mégis arra vállalkozom, hogy bemutassam a saját autómat. A 2005-ös Ford Fiesta S-t, ami megtanította nekem, hogy mi az az örömautózás.
Korábban ugyanis sosem fordult elő velem olyan, hogy gondoljak egyet vasárnap délután, beüljek az autómba, és kiszökjek vele a világból. Ennek pedig az az oka, hogy a Fiesta előtt egy Suzuki Swiftem volt. Ezres, GL, amiben még szervókormány sem volt, nemhogy központi zár. Ráadásul ültetett, nagyfelnis volt, hogy fokozzam az élményt. Bár tényleg baromi jól nézett ki, mindenféle komfortot mellőzött. Vágytam a kényelmet és a sebességet. „I feel the need. The need for speed.” Így esett a választás a Fiesta S-re, amiben már olyan luxus kütyük vannak, mint a klíma vagy az elektromos ablakok. Wow!
155 000 kilométerrel vettem meg 2018 őszén a solymári Ford kereskedésből. Igazából nem volt min gondolkodni, rendkívül megkímélt, rozsdamentes autó volt, amin érződött, hogy törődtek vele. Azt hiszem, hogy sosem fogom elfelejteni azt a büszkeséget, amit akkor éreztem, amikor megláttam a nevemet a forgalmijában. Ott állt előttem az őszi naplementében, a Ford iroda előtt, ahol dolgozom. Minden csodálatos volt. Ilyenkor egyébként mindig kicsit mások a színei a Fiestának, szinte átmegy barnásba, míg borult időben kékbe. Valamit nagyon eltaláltak ezzel a magnum szürkével.
Azt hittem, hogy nem jön be a Ford Fiesta hatodik generációja, amíg meg nem láttam ezt az autót. Igazi háromajtós oldschool hot hatch, ami mostanra szinte teljesen kikopott a kínálatból, pedig így adja ki igazán a formája. Sportos lökhárító, rajta sűrű rács és ezüst ködfényszóró harang. Igazi 2000-es évek eleji szögletes formavilág, bitang szélesítéssel és hatalmas szárnnyal. Ráadásul ez még a facelift előtti változat, ronda buboréklámpák nélkül. Lassan esett le, hogy egyszer már a gyengém volt ez a kaszni, amikor még aktívan előfordult raliban (Super 1600), rallycrossban és a gyorsaságiban is.
Egyszerűen teljesen más egy Fiesta S, mint az alapmodell, de azért még nem egy szénné hegyezett ST. Igazi sleeper. És pont ezért esett rá a választás. Sokan kérdezték viccesen, hogy lekopott-e a T betű a kocsi hátuljáról, de nem. Ez bizony nem ST, hanem S, ami az arany középutat jelenti sportosság és hétköznapi felhasználhatóság szempontjából. Amíg be nem tört a Covid és a home office, addig minden nap Ferihegyről Szentendrére ingáztam. Egy ST szintű gépet felzabálna a reggeli forgalom, de az S pont tökélesnek bizonyult erre a feladatra. Hátul még dobfékkel, de azért egy 101 lóerős, 1,6 literes szívómotorral, amivel bitangul lép, ha éppen ahhoz lenne kedvem.
Mivel mindössze 1 tonna, erősen túlmotorizáltnak érződik az a 101 lóerő is. Ezt a motort az egyel nagyobb Focusokba szánták, nem ebbe az apró testbe. Mindenki meglepődött, aki eddig vezette, és szinte minden mai turbómotoros autónál élénkebb, közvetlenebb élményt ad. Itt nincs késlekedés. Gázadásra egy diszkrét szippantás hallatszódik be a motortérből, és máris ugrik, mint egy zsebrakéta. Nem véletlen, hogy a legtöbb mai tesztautóból visszaülve azt érzem, hogy hazaértem. Egyszerűen ez a Fiesta adja meg nekem azt a gépies, közvetlen élményt, amiért beleszerettem az autóvezetésbe és az autósportba.
Minden a helyén van. Az üléspozíció olyan, mint egy versenyautóban. Lent ülsz, a kormány pont jó magasan, az ülések oldaltartása elképesztő. A váltóra rakva a kezed mindent pont elérsz az ujjaiddal, és rájössz, hogy a digitális kijelzők mennyire feleslegesen megnehezítik a legalapvetőbb funkciók használatát is. A ködlámpát sosem tudod bekapcsolva hagyni véletlenül, mert a lámpakapcsolót kifelé kell húzni hozzá, és ebben még van vízhőfok mérő.
Hiába beszélünk egy 2005-ös kisautóról, mégis összeszedettebb a legtöbb mai tömegterméknél, amiket rohamtempóban dobnak a gyártósorra, hogy megfeleljenek a CO2 értékeknek. Ezt a Fiestát még emberek alkották embereknek, hogy szebbé és könnyebbé tegyék az életüket.Érezni, hogy gondolkodtak rajta, kitalálták, megtervezték. Tele van okos megoldásokkal, amiket nem is értesz, hogy miért nem használ azóta mindenki. Akkoriban még nem spóroltak ki semmit, hanem hallgathattak a vásárlói igényekre, akik megbízható, olcsón fenntartható kisautóra vágytak, amivel amúgy lehet dinamikusan is közlekedni.
Egyszerűen minden elemében érezni, hogy ez a „termék” fontos volt a Ford számára. Emlékszem, Ágó Béla kollégámnak köszönhetően láthattam a korabeli sajtóanyagát ennek a Fiesta generációnak, és már csak az is mutatta a rengeteg munkát és odafigyelést, amit a projektbe tettek. Valahol a kínálat tetején csücsült az S változat, ezért is elképesztő számomra, hogy valaki rendelt egy ennyire menő konfigurációt belőle itt, Magyarországon. Szinte csoda, hogy kifogtam belőle egy ennyire szép példányt, ami ráadásul itthon lett először forgalomba állítva.
Mivel végtelen alkatrész áll hozzá rendelkezésre, általában gyorsan túllendültünk a hibákon és azóta is rengeteg közös kaladunk volt. Rengeteget utaztunk, és autóztunk közösen. Például az ekkor készült fotókon vettem észre, hogy teljesen középen ül benne a sofőr. Még erre is odafigyeltek, nem véletlenül ennyire jó az egyensúlya.
Azonban lassan eljön az ideje, hogy elköszönjünk egymástól. Még leírni is fáj, nemhogy belegondolni. Elképesztően rossz érzés kap el, ha az eladására gondolok, de meg kell lépnem. Azt hiszem – bár ebben még én sem vagyok biztos – eljött az idő, hogy valami kényelmesebbre és tágasabbra váltsak. Megöregedtem. Megváltoztak a prioritások, és sokkal jobban értékelem, ha nyugalomban tudok leutazni a Balatonra, mint azt, ha le-fel kapcsolgathatok egy szerpentinen.
Nem tudtam, hogy ennyire fog fájni eladni. Fáj, mert az az igazság, hogy még mindig nagyon bejön. Rendkívül sok vidám emlék köt ehhez az autóhoz. Kinyitotta számomra a világot, és olyan szabadságot adott, amit semmi korábban. Ugyanakkor azt is tudom, hogy másnak is legalább ennyi élményt fog okozni, mert ebben az autóban még nagyon sok van. Korához képest egyáltalán nincs rajta sok karc és rozsda. Akárki látja, azonnal rálicitál. Ugyanakkor én remélem, hogy olyanhoz kerül majd, aki értékeli, amit képvisel, és még hosszú éveken át élvezi, amit nyújtani képes. Ne hagyjunk kárba veszni még egy háromajtós, szívó hot hatchet!
