Idén életemben először jártam Pécsen. Kíváncsi voltam kicsiny országunk szinte egyetlen részére, ahol még sosem jártam. Noha akkor elsősorban a kulturális helyszíneket látogattunk meg a déli országrész legpezsgőbb városában, azért már akkor is feltűnt, hogy itt minden az autózásnak született. Mecsek tökéletesen ívelt és aszfaltozott kanyarjain szinte bűn lenne kihagyni, hogy ralit és hegyiversenyt rendezzenek. Már akkor kirázott a hideg, amikor belegondoltam, hogy mi lehet ott, amikor leesik a hó. Tudtam, hogy egyszer még visszatérek.
Nos, ez hamarabb elérkezett, mint arra számítottam, ugyanis az 54. Mecsek Rally nevezési listájára pillantva igazából nem maradt sok kérdés, hogy elinduljunk-e újra a 2 órára lévő szerpentinekre. Historic EB mezőny, Bútor Robi a C3 WRC-vel, Mads Ostberg és persze egy jó adag R5. Ráadásul ma már szinte egyedülállóan nem kell belépőt fizetni, ami valljuk be, ilyen messziről autózva szintén nem elhanyagolható szempont, főleg, ha sokan érkezünk. Eleve, a belépőjegy körüli mizéria olyan szigort visz bele a rali légkörébe, ami egyszerűen nem áll jól neki. A rali mindig is a szabadságról, a rögtönzésről, a közös élményekről szólt.
Nem volt nehéz látványos pozíciót találni a pálya mentén, és megdöbbenésemre hely is akadt szép számmal. Nagyon sokan voltunk, mégis elfértünk, és én nem ehhez szoktam hozzá a korábbi rali élményeimben. Mindenki képes volt kellő távolságot tartani, nem akartak folyamatosan sörrel a kézben a kameránk elé tolakodni, egyszerűen csak élveztük a versenyt. Békében, egymás mellett, néha egymást megnevettetve. Aztán leesett, hogy én eddig szinte csak a keleti országrészben voltam ralin. Pécs viszont bebizonyította, hogy lehet ezt jól is.
Felemelő érzés, amikor egy Porsche boxermotorjának hangja először csendül fel az erdő mélyén, és a pálya szélén álló közönség egy emberként néz össze széles vigyorral az arcán. Tudod, azzal a gyermeki rácsodálkozással, hogy „úristen, azért még mindig ez az igazi királyság!” Pedig a Porschék csak a felvezetést jelentették az őszinte mennydörgés előtt, amit Audi Quattronak hívnak. Bitang turbólyuk, masszív orrtolás, de valahogy csak kiadja az a kanyar. Ugyanis az élmezőny itt nyélen autózik, mert erre születtek ezek az autók, és ezt tudják azok is, akik épp a felbecsülhetetlen értékű rali legendákat előttünk rakják keresztbe.
Aztán találtunk egy felhordásos kanyart, ahol korábban többen is beestek, így most is számítottunk némi izgalomra, de az élmezőnyből sajnos csak az első 5-6 pilóta volt tökös. Aztán felkészítettek a helyiek, hogy mintha Bútor Robi frissen beszerzett Citroen C3 WRC-je nem szólna akkorát. A Horvát WRC-n szerzett friss élményekkel állíthatom, hogy tényleg meglepően halk volt, pedig elvileg egy 2020-as csomaggal ellátott, két éves, gyári WRC-ről van szó. Lehetséges, hogy nem a teljesen felfújt programot használja még Robi, vagy technikai problémájuk volt, azt viszont kétlem, hogy óvatoskodott volna, mert az autó mozgása nem ezt közölte. Nem tudom, és nem is akarom tudni.
Ugyanis Robi olyan élményeket szerzett nekünk, amilyeneket évtizedek óta nem éltünk át. Én még úgy nőttem fel, hogy a szervizparkban lehetetlen volt megközelíteni a WRC-ket és pilótáikat, akkora embertömeg vette őket körbe, és képzeld: most pontosan ugyanez történik. A különbség csak annyi, hogy mindössze egyetlen csapatnál: Bútor Robinál. Hiszen mind tudjuk, hogy ezt értünk is teszi, és érezzük, hogy őszintén adja. Hiszen, ha van miért és legfőképp kiért rajongani, akkor lesznek rajongók. Ha vannak rajongók, vannak szponzorok. Ha vannak szponzorok, lesz rally is. Ez ilyen egyszerű.
Bútor Robi egy olyan karakter, akire fel lehet nézni. Hiteles sportember, aki nagyon jól érti, hogy miről szól, bocsánat, miről KÉNE szólnia a ralinak. Nekünk autósport kedvelőknek pedig csak annyi a dolgunk, hogy ezt megháláljuk neki. Szurkolással, lelkesedéssel, szeretettel. Szóval hiába szóltak nagyobbat azok a Historic autók, a showt úgyis Bútor Robi viszi el. Remélem, hogy még nagyon, nagyon sokáig. Köszönjük az élményt!
