Mindenki gyűjtött valamit kiskorában: bélyeget, szalvétát, könyvet. Nekem az autogramkártya kattant be, ami persze szintén az autókhoz kapcsolódik.
Minden úgy kezdődött, hogy 2007-ben véletlenül rátaláltam egy cseh ralikártya gyűjtő honlapjára (http://www.rallyecards.cz), és amit ott találtam, megbabonázott. Nem akartam elhinni, hogy valakinek ennyi színes autogramkártyája lehet, olyan versenypilótáktól, akik addig számomra totálisan elérhetetlennek tűntek. Nem lehet, hogy minddel találkozott, gondoltam, így rákérdeztem, hogy mi a titka. Ő pedig elárulta, hogy szabadidejében e-maileket küld a pilótáknak, akik postán elküldik neki a kártyákat. Lesokkolódtam. Ilyen van?
12 éves voltam, ott álltam a szobám közepén, életem első külföldi levelével, pár héttel később. Szerintem életemben nem nyitottam még ki annyira óvatosan borítékot, mint akkor. Óvatosan húztam ki a kártyát, amiről Matthew Wilson mosolygott vissza, na meg a Stobart Motorsport Ford Focus WRC-je. Nem akartam elhinni, hogy a kezemben fogok egy gyári WRC kártyát, amit hazai világbajnoki futam hiányában másképp nehezen tudtam volna megszerezni. Forgattam, nézegettem, óránként újra és újra elővettem, és innen nem volt megállás.
Akkor persze még álmodni sem mertem volna, hogy egyszer majd Sebastien Loebtől, Tom Kristensentől, Lewis Hamiltontól vagy épp Stephane Peterhanseltől kapok levelet, csakhogy minél több szakág ékes képviselőjét felsoroljam. A legemlékezetesebb, és számomra legértékesebb kártya mégis az, amit Colin McRae egy hónappal a halála előtt küldött, és a saját kezével írt alá.
Magyarországon leginkább a World Series by Renault versenyek idején alakult ki az autogramkártya gyűjtés kultúrája, amikor a nézők rájöttek, hogy az ott versenyző pilótákból egyszer nagy eséllyel Forma-1 pilóta lesz. Naná, már akkoriban is minden a Forma-1 körül forgott. Az apukák büszkén mutogattak a Formula Renault 3.5-ös versenyautóra, hogy „nézd fiam, Forma-1-es autó”, akiről pedig tudták, hogy mondjuk a Red Bull protezsáltja már (mint például Sebastian Vettel akkoriban), annak egész nap körülvették a kamionját.
A WSR egyébként abban is első volt, hogy rendezett formába szedte az autogramosztást. A boxutca egész hosszában kiraktak székeket és asztalokat a depók elé, hogy meg lehessen tapogatni a pilótákat. Akkoriban ez elképzelhetetlen lett volna, például a Forma-1-ben, miközben egy Nürburgringi 6 óráson, ahol az LMP1 autókba még az F1-nél is több pénz van belelocsolva, a pilóták pedig földönkívüliek, na ott az utolsó olasz szerelő is fülig érő mosollyal varázsolja elő nekünk a pilótát, aki szintén alázatos kedvességgel firkantja alá az autogramkártyáját.
Ejj, pedig volt idő, amikor csak ketten gyűjtöttünk az autósport világából ilyen képeslapokat Magyarországon. Méreg Attila barátom legalább olyan lelkesen, ha nem még lelkesebben gyűjtötte, és gyűjti mai napig a kártyákat, mint én. Nekem ugyan kimaradt néhány év, de most újra elkezdtem feldolgozni, hogy mim van, és felidézni az emlékeket, mert ez a hobbi olyan, mint maga az autósport: nem lehet abbahagyni. Ahogy a legtöbben, Atti is a weboldalamon (http://rallypostcard.atw.hu) keresztül talált meg, amit azért hoztunk létre annak idején édesapámmal, hogy rendezett formában láthassam a gyűjteményemet, ami akkorra már 1000 kártya felett járt, pilótáktól a világ több mint 50 országából.
Még HTML-ben, saját magunk kódoltuk ezt a weblapot, így a szerkesztése elég időigényes volt. Mígnem ennyi időm nem maradt többé, és 2015 körül abbahagytam a szerkesztését. Azt persze csak később tudtam meg, hogy voltak, akik napi szinten figyelték, hogy felkerültek-e új kártyák az oldalra. Sőt, a mai napig keresnek meg gyűjtök, hogy mekkora hatással volt rájuk a gyűjteményem. Vagy csupán azért, mert örömöt okozott nekik a rengeteg kártya látványa, vagy azért, mert miattam kezdtek végül bele ebbe a hobbiba, ami talán a legnagyszerűbb módja az autogramgyűjtésnek.
Egy kártya pont akkora méretű, amit még szívesen feladnak postán a pilóták és a csapatok. Azért mégsem egy óriási faliposzter, amit gurigákban kell tárolni, ám sokkal több egy egyszerű, fehér papírra vetett autogramnál. Színes, szagos, és az autósport történelem egy-egy szeletét örökítik meg. Elképesztő élmény évek múltán visszanézni a képeket, hogy mennyire menő WRC-k voltak, vagy hogy nézett ki Ricciardo, amikor még csak a brit F3 bajnokságban bontogatta a szárnyait. Ki tudja, lehet, hogy még a Hungaroring hátsó sarkában szereztem meg ezt a kártyát róla 2009-ben, noha akkoriban még fogalmunk sem volt róla, hogy ki ő.
Persze ebben a hobbiban is vannak különlegesebb darabok. Nyilván minél régebbi, annál nehezebben beszerezhető, de számomra mégis azok a legértékesebbek, amikhez köt valami élmény. Ezek általában a személyesen megszerzett kártyák. Amikor olyan pilóta adta a kezembe, vagy firkantotta alá nekem névreszólóan, akire nagyon felnézek. A nagy csapatoknál ezt általában dedikált emberek managelik, annak nincs meg a varázsa, ahogy a cserélésnek sem. Úgyhogy egy ideig nem is voltam hajlandó cserélni. Mostanáig összesen ötször cseréltem, kivétel nélkül olyan kártyákra, amit mára lehetetlen lenne másképp beszerezni.
Mi autogramkártya gyűjtők általában jóban vagyunk a helyi postással. Valljuk be, bárkinek magyarázatot követelne, hogy miért jön egy Budapest széli panelbe vaskos levél az Audi Sporttól, másnap meg két nagy formátumú boríték Görögországból és Csehországból, harmadnap pedig Libanonból. Van az egészben valami gyermeki kíváncsiság, hogy mi lapulhat a borítékban, hiszen legtöbbször korántsem egyértelmű, hogy a kiküldött 100-200 emailből, végül melyik 5-10 pilóta döntött úgy, hogy pénzt költ a mi hülye hobbinkra, és postáz nekünk egy levelet.
Számomra ez is csak az autósport szeretet egy formája. Egy nagyon színes és szerethető formája szerintem, noha abszolút megértem, hogy sokan furcsán néznek rám a gyűjtő szenvedélyem miatt. Volt olyan, aki összeférhetetlennek tartotta a profi fotózással, amit azóta sem értek, mások gyerekesnek tartják, vagy egyszerűen csak nem értik a miértjét, és nem tudják elképzelni, hogy miért jó nekem 30 cipősdobozt tárolni az ágy alatt, tele kártyákkal. Viszont amíg engem boldoggá tesz egy-egy vágyott kártya beszerzése, addig bizony értük nyúlok majd, és megőrzöm az autósport történelem legfontosabb szeleteit az utókor számára.
