Szívó is, szedán is, CVT is. Micsoda szentségtörés ez európai szemmel, de tudod mit? Nagyszerű volt!
Nyertem két repjegyet Kanadába. Úgyhogy életünkben először, elhagytuk Európát a párommal. Hiába gondoltam az internetet böngészve, hogy igazából nem is annyira tér el Toronto Európától, ez egészen addig tartott, amíg be nem léptünk Kanadába. Odaát ugyanis minden más. Más kontinens, más szokások, a kultúrsokk pedig természetesen az autózás világára is kiterjedt.
Van számtalan dolog, amiben eltér a közlekedés kultúrájuk, például bármikor megengedett kis ívben jobbra fordulni, akkor is, ha piros a lámpa. A zebrán áthaladó gyalogos már másodlagos. Kicsit olyan érzésem volt, mint Svájcban. Steril tökéletesség és tisztaság, de néhány alapvető kulturális norma kimaradt a fejlődési szakaszukból.
Minden sztereotípia igaz: rengeteg a pickup, még a kamionok is jóval nagyobbak, és nem 90-nel mennek, az is biztos. Ezek 120 környékén is megesznek, de azért nem mertem átbújni alattunk, mint a Halálos Iramban híres jelenetében, pedig nagy volt a kísértés. Illetve van még egy tényező, amitől más az utcakép. Egy hét alatt egyetlen hatchbacket láttunk, az pedig a Volkswagen Golf volt. Minden más szedán.
Micsoda véletlen, hogy éppen most bukkantam rá egy tanulmányra, ahol azt fejtegetik, hogy a szedán lehet az SUV elleni lázadás jelképe. Amerikában ugyanis a fiatalok, elkezdték az SUV-kat az idősekkel asszociálni, azzal pedig nem menő járni, amivel anyu jár bevásárolni, szóval újra visszanyúltak ahhoz a jól bevált recepthez, amiben még sosem csalódtak. A szedánokhoz.
Úgy alakult, hogy egy kicsit nekünk is sikerült belekóstolnunk az amerikai szedán kultúrába. Ha valaki Torontoba utazik, az első, amivel találkozik a CN Tower – aminek forgó étterme és kilátója egyébként tényleg elképesztő látványt nyújt, és a város egyik legfontosabb jelképe –, a második pedig a Niagara-vízesés. Utóbbi ugyanis mindössze 81 mérföldre van, és lévén, hogy a legnagyobb vízhozamú vízesés Észak-Amerikában, egyértelműen bakancslistás volt számomra is.
Választhattunk, hogy vonattal zötykölődünk 3 órát, több átszállással, vagy inkább bérlünk egy autót arra a napra, ugyanannyiért, és másfél óra alatt odaérünk. Naná, hogy utóbbira esett a választás, és miután az F-150-est az orrom előtt vitték el, tolmácsoltam egyetlen kérésem a Hertz kihelyezett indiai kollégájának: „Adj valamit, ami nincs Európában.”
Így kaparintottam hát meg egy Kia Forte kulcsait, amiről korábban csak annyi emlékem volt, hogy egy hiánypótló reklámban egy Aventadorhoz hasonlítgatták. Kívül-belül megszólalásig hasonlít a nálunk is kapható Kia Ceedre, ami nem csoda, hiszen méretük nagyon hasonló, de azért például a műszerfal domborítása teljesen más.
Máshol vannak a légbeömlők, más a kijelző formája, és az amerikai változaton végighúzódik egy vízszintes csík, aminek köszönhetően nagyobb a térérzet, pedig elvileg 20 mm-rel keskenyebb a Forte szélessége, mint a Ceed. Akárhogyis, az általános minőség ugyanolyan, mint nálunk, egy jól összeszerelt autó érzetét kelti. A legfontosabb különbségeket ugyanis ennél jóval mélyebben kell keresni.
Ez pedig elindulás után máris érződött: élénk motor, észrevétlenül gyors váltó, és csendes, komfortos suhanás. Aha, szóval ez itt valami teljesen más. Odaát ugyanis 2,0 literes, 147 lóerős motorral kínálják a dél-koreai kompaktot, ami ráadásul – és most kapaszkodj – egy szívómotor. Úristen, hát micsoda szentségtörés, feleslegesen túlméretezett benzinmotor, és ki gondol a Földre. Oké, beismerem, tényleg magasan tesznek a környezetszennyezésre, tulajdonképpen az élet minden területén, de ez a motor 6,5 literes fogyasztást produkált nálam, részecskeszűrő és minden egyéb huncutság nélkül, ami 250 forintos benzinárak mellett különösen fájó európai fejjel.
Persze automatával kaptuk, ha nem lenne egyértelmű, amiről egészen a visszaútig csak annyit tudtam, hogy olyan gyorsan lereagált mindent, hogy szinte meglepődtem. Erre mifelénk már elszoktunk az ilyenfajta gázreakciótól. Csak lenyomod a pedált, és azonnal lódul. Nem csak kúszik, emberesen megindul. Aztán amikor elindultunk Niagara Falls neonfényes belvárosában egy kereszteződéstől, ismerős bőgésre lettem figyelmes. Megyünk-megyünk, de csak nem vált.
Naná, mert CVT-váltó dolgozott benne, amit egy fél napon keresztül el tudott titkolni, hiszen annyira jó volt a hangszigetelése. Igen, egy újabb különbség: a Forte kabinja jóval halkabb volt, mint bármelyik Ceed változaté. Ott más szintet várnak el komfortban, ezért a futómű is vajpuhán futott ezekkel a ballonosabb gumikkal a 16-colos felniken.
Ez a rövidke roadtrip nagyszerűen rávilágított, hogy Európa mennyire túlgondol mindent. Hiszen a szénné reszelt és az utolsó lóerejéig kifacsart apró motorok sokkal inkább akarnak megfelelni az egyre szigorodó CO2-kvótáknak, mint a vásárlói igényeknek. Végeredményben pedig nem csökken annyival a károsanyag-kibocsátás, mint amennyi munkaóra van a downsizing mögött. Én szívesen lenyelném azt az extra litert egy ilyen pazar karakterű benzinmotorért cserébe. Máris hiányzik Amerika lazasága.
