Rendhagyóbbra sikeredett Horvátország első rali világbajnoki futama, mint arra bárki is számíthatott – és mindezt élőben átélni különleges élmény volt.
WRC – a ralizás csúcsa, ahol a világ legjobb pilótái és a világ legjobb csapatai mérkőznek, végtelen büdzséből, vérprofin. Bejárják a világot, oda-vissza ismerik az esőerdőket és a havas pusztákat. Aztán idejönnek a szomszédba, és azt se tudjuk, hogy hova kapjuk a fejünket. Horvátország első WRC futama ugyanis nem a gyorsaságikon dőlt el. A dráma ugyanúgy íródott Zágráb közútjain, mint a gyorsaságik rendkívül változatos aszfaltburkolatain.
Már a verseny előtti sajtótájékoztatón érződött, hogy a pilótákat is meglepik a körülmények. Sokan elmondták, hogy nem találkoztak még csak hasonlóval sem eddigi karrierjük során, pedig csak egy szokványos aszfaltos futamra készültek, ahol végre kihasználhatják az autók tudását. Mads Ostberg rendkívül tapasztalt pilóta, és úgy tudja összefoglalni a gondolatait, mint kevesen a szakmában, ezért érdemes rá odafigyelni, hogy mit mond. Ő Monte-Carlóhoz hasonlította a Zágráb körüli vidéki utakat, noha csúszósabbak és keskenyebbek.
Hiába volt – hosszú idő után először a WRC naptárában – 100% aszfalt futam a Rally Croatia, az autók mögött felvert por arról árulkodott, hogy ezeket az utakat már rég nem takarította senki, ugyanakkor a padkavédelemmel sem foglalkoznak sokat odaát, ezért az utak szélére szórt fehér kavicsos réteget már a pályabejárások alkalmával felhordták a pilóták. Mégis ott ült a kaján vigyor az arcok szélén. Az egykori ERC bajnok Chris Ingram egyenesen azt állította, hogy ezek a legjobb utak, amiket valaha látott, és élmény lesz rajtuk gyorsan menni.
Nos, jómagam is végigvezettem a horvát WRC leghosszabb Bliznec gyorsaságiján még csütörtökön – kétszer is, csak a biztonság kedvéért –, ami egyben a leghosszabb egybefüggő szerpentint is tartalmazta, végeláthatatlan visszafordítókkal. Keményen meglepődtem, hogy mennyire szűk, technikás, néhol akár veszélyesnek is mondható pályákra eresztik fel a mezőnyt. Már ekkor látszott, hogy nagyon könnyű lesz eldobni, és bizony pontosan ez is történt.
Kalle Rovanpera, aki minden idők legfiatalabb pilótájaként vezeti a bajnokságot, már az első gyorsasági elején bedobta az árokba a Yarist. Még szerencse, hogy mi az első visszafordítóban álltunk, így még egy utolsó fotóra elkaptuk. Végül ugyanezt, más gyorsaságikon, rengetegen megismételték, aztán az utolsó napon, a korábban említett szerpentinen, Nikolay Gryazin tette tetőre a Polo R5-öt. Egy biztos, a Rally Világbajnoksághoz méltó, kellően tökös gyorsaságikat állítottak össze a szervezők, valóban gyönyörű vidékeken, e felől szerintem már senkinek sincs kétsége.
Arra azért számítani lehetett, hogy a mindenkinek új pályák, és a frissen fejlesztett Pirelli abroncsok rendesen megkavarják majd a lapokat. Pontosabban kihozzák a valós erőviszonyokat. Az már bebizonyosodott az utóbbi években, hogy az autók tudása nagyon közel van egymáshoz, szóval nagyon sok múlik a pilótákon. Akik nem véletlenül csücsülnek abban a WRC-ben, amiben, és erre most egy szomorú eset világított rá újra mindenkit.
Vasárnap reggel Sébastien Ogier éppen egy gyorsaságira tartott, amikor Zágráb egyik főútján ütközött egy civil autóssal. Ogier jobbra akart lehúzódni egy buszmegállóba, ám nem figyelte, hogy jobbról éppen nagy tempóval előzi ki egy BMW-s. Szóval az autós belerohant, és lebontotta a Yaris oldalát. Szerencsére nem annyira, hogy a bukócső, vagy a navigátort védő hab sérüljön, de azért annyira igen, hogy az ütést megérezze a páros, és szegény Julien Ingrassiának motocross szemüvegre legyen szüksége a beszáguldó por ellen. Szerencsére senki sem sérült meg a baleset során, ugyanakkor egy ilyen eset elég lenne szinte bárkinek, hogy totálisan szétessen.
Valamilyen szinten Ogier is elvesztette a kontrollt. De nem a gyorsaságikon. Ugyanis később áthajtott egy piros lámpán – egészen elképesztő, hogy a WRC-ket tényleg minden méteren kamerázta vagy fotózta valaki –, majd összecsuklott az emelő a Yaris alatt. A nap folytatásában kétszer is gyorsabb volt nála csapattársa, Elfyn Evans, és már nem azt figyeltük, hogy Ogier nyer-e, hanem, hogy Neuville megelőzi-e. Aztán elérkezett a Power Stage, az utolsó gyorsasági, és Ogier behúzta a győzelmet. Megint. 51-dik alkalommal karrierje során.
Ez a győzelem azonban más, mint a többi. Még maga Ogier sem hitt benne. Hiszen semmi sem volt szokásos ezen a vasárnapon. Miközben mindenki a balesetét elemezte, és a legkevésbé sem kímélték a csúnya szavakkal, ő képes volt ezt kizárni, a padlóról felállni, és az utolsó utáni pillanatban összerakni egy olyan menetet, amivel megelőzte Evanst. Mindössze 0,6 másodperccel. Ennyi volt közöttük a különbség négy nap, és 300 km gyorsasági után. Egészen elképesztő.
Ogier bebizonyította, hogy ennyi év aktív versenyzés után is top formában van. Főleg mentálisan. Egy ilyen baleset után felállni, és fejben összerakni egy újabb győzelmet lenyűgöző sportteljesítmény. Ugyanakkor egyet kell értenem a DirtFish újságírójával abban, hogy a francia pilóta hibázott, amikor elhajtott, miközben a rendőr keze még az autója motorháztetején volt. Igen, egy csapattag már a helyszínen egyezkedett a rendőrökkel. Igen, a horvát rendőrök lehetséges, hogy tényleg nem tudtak angolul. Igen, a verseny hevében nehéz józan döntéseket hozni, főleg, ha vezetjük azt a versenyt, és ott lebeg a fejünk felett, hogy bármikor kikéshetjük a rajtidőnket. Ez így akkor sincs rendben.
Ogier a verseny után elment a helyi rendőrségre, és tisztázta az ügyet. Viszont maga mögött hagyott egy szomorú precedenst. Egy esetet, amikor egy top pilóta nagy gázzal kiautózott egy rendőr keze alól, majd pár órával később mégis boldogan adták át neki a győzelmi serleget. Ogier mindössze 7000 eurós pénzbüntetést kapott és egy felfüggesztett verseny eltiltást. Elég szigorú ez egy olyan szövetségtől, amelyik a Road Safetyt hirdeti?
Noha sok szempontból érződött, hogy még gyerekcipőben jár a WRC szervezés a horvátoknál, mindezek után biztos vagyok benne, hogy még láthatjuk a Rally Világbajnokság mezőnyét déli szomszédainknál, hiszen ezt a hétvégét még sokáig fogjuk emlegetni. Jómagam pedig végképp, hiszen életemben először láthattam élőben a ralizás elitjét versenyezni, és még most is azon vagyok, hogy feldolgozzam a temérdek élményt. Hamarosan érkezem egy részletesebb úti beszámolóval, de túl sok minden történt a versenyen, hogy magamban tartsam.
