Szóval megtörtént. Ott voltunk a 2019-es goodwoodi Festival of Speeden! Személyesen tapasztaltuk meg a tengermély brit autótisztelet legmélyebb bugyrait, ahol egy Porsche 917-essel sem egyszerű kitűnni, ha egyszer egymás mögött sorakozik tíznél is több belőle, és ahol úgy beszélnek a helyi mérvadó autós újságírók mondatairól, mint a szentírásról.
Egy felfoghatatlan sokk élmény. Olyannyira, hogy csak mostanra sikerül értelmes gondolatokat közölnöm, pedig ugye itt is az lett volna a tervem, mint a Wörthersee kaland során, hogy folyamatosan közzéteszem majd a gondolataimat és a legjobb képeket a közösségi média felületeken, hogy aktuálisak maradjunk.
Végül erre nem volt idő, hiszen erre az élményre egyszerűen nem lehet felkészülni. Minden képzeletünket felülmúlta a FOS. Még csak megközelítőleg sem volt részem hasonlóan intenzív autósport-dózisban az elmúlt 20 évben, amióta autók között élek. Mindjárt megmutatom miért!
Már a külső parkolókban olyan különleges autók állnak, amiknek a látványát itthon napokig mesélném, majd belépés után szembesülünk vele, hogy a mai szupersportautók jó részét felvásárolják a brit szigetország lakosai: a VIP parkoló önmagában megérne néhány óra bogarászást, de nincs mese, haladnunk kell tovább.
Minden koordináltan és egyértelműen működik. Amolyan brites rendezettségben, komoly akkreditációs procedúrával, a helyszínen pontosan megfogalmazott kiírásokkal, instrukciókkal, már-már zavaróan apró részletekre kitérően, és végtelenül intelligensen eligazító személyzettel.
Ami a legjobban tetszett, hogy a belépő mellé jár egy fülhallgató is, amin a kommentátorokat tudjuk hallgatni, így akkor is tudjuk, hogy mi történik a pályán, ha éppen nem tartózkodunk mellette, és személyesen is megadja azt az átfogó élményt, mint az élő közvetítések. Zseniális!
Aztán legyökerezett a lábam! Az első részvevő autó, amit megpillantottam Toivonen B-csoportos Lancia Delta S4-ese volt. Tátott száj, néhány pillantás az eredeti versenyautóra, közös fotók, ezt a pillanatot meg akartam élni.
Ez folytatódott néhány autón át: például a 66-os rajtszámú Ford GT GTE, vagy az 1999-es BMW V12 prototípus mellett, de utána szépen elengedi az ember, hogy mindent részletesen megnézzen. Lassan átmegyünk turistába, és csak csattogtatjuk a fotókat, hogy később otthon eldicsekedhessünk: láttam közel az összes versenyautót, amit valaha látni akartam.
Nem túlzás, a Festival of Speeden tényleg lefedik az autósport, így az autóipar teljes skáláját, egészen a kezdetektől, amikor még szerelemből vagy dacból készültek megismételhetetlen autók, folytatva a jelen legsikeresebb versenyautóival.
Sok új modell debütálását időzítették erre az eseményre, és repülő autókatt is láttunk, szóval valamennyire a jövőbe is betekinthetünk. Az biztos, hogy a gyártók között egészséges rivalizálás volt, hogy ki tud nagyobb standdal vagy még szórakoztatóbb programokkal előállni.
A Ford épületéről például bobbal lehetett lecsúszni, míg Volkswagenéknél egy farönkön lehetett hintázni, amiért cserébe az ID 3 villanyos prototípus álcázó mintájával ellátott zoknit kaptunk. Apróságok, de mennyi menő dolgok.
De porschééknál lehetett például Cayennel sárban driftelni, míg a Land Rover egy elképesztő kalandparkkal készült. A legnagyobb élményeket viszont egyértelműen a Jaguar osztogatta: saját drift pályájuk volt a rendezvényen, és F-Type-okkal autóztatták a közönséget. Természetesen mindenki mindent teljesen ingyen csinált, csak ki kellett várni a sort.
Voltak, akik álcázva eresztették fel autójukat a hegyi felfutóra. Így láthattuk idő előtt az új Land Rover Defendert, az elektromos Porsche Taycant, vagy a Mini JCW GP-t, amin már akkor gyanús volt, hogy le vannak takarva a kormány mögötti műszerek. Azóta bemutatták a Mini Electric-et, ami először kapja a digitális műszercsoportot, így beigazolódott, amire gyanakodtam.
Melléksztori: miután megérkezünk az Egyesült Királyságba és megkaparintottuk nagyszerű Hyundai i10 bérlős autónkat – nem vicc, tényleg hatalmasat autóztunk a tökéletes minőségű, kanyargós, szűk brit utakon –, felvezetésként útba ejtettük a legendás Brands Hatch versenypályát is. Éppen pályanap volt, amin jó néhány Caterhamen, Ginettán, Lotuson és kupás Minin kívül nem sok egyéb fordult elő. Azt hiszem, ez mindent elmond az ottani prioritásokról.
A hétvége egyik legemlékezetesebb pillanata marad, amikor előttünk íródott a történelem. Goodwood népe egy emberként állt fel és csapott a levegőbe, amikor péntek délután a Volkswagen ID.R új pályarekordot állított fel 39.9 másodperccel. Már csütörtökön megdöntötte a 20 éve fennálló rekordot, de másnap még arra is rákontrázott. Egy biztos: nem volt könnyű lekövetni a fényképezőgéppel, az az autó tényleg egy ufó.
Most mégsem vállalkozom arra, hogy elkezdjem részletezni, mi történt az eseményen, vagy milyen elképesztő autók debütáltak. Bár tény, hogy bitang hangja volt mind a Ford GT MkII-nek, mind az Audi R8 GT2-nek, de minden visszanézhető az élő adásokban. Sokkal fontosabbnak tartom megosztani azokat a háttérgondolatokat, amiket csak akkor tesz magáévá az ember, ha ott volt, és átélte az eseményt.
Goodwood mára tulajdonképpen tökéletesen kitölti egy autószalon szerepét is, csak a szokásos sallangok nélkül. Erre akkor jöttem rá, amikor elkezdtem a páromnak mondogatni, hogy „nézzük még be a Porschéhez, állítólag ott van az új Cayman GT4”, vagy hogy „gyere, tapogassuk már meg a Suprát belülről”.
Nem tudnék egyetlen olyan frissen bemutatott, valamire is érdemes újautót mondani, ami nem volt most ott Goodwoodban, mi több, sokan itt debütáltatták egy-egy ritkaságukat, ami valahol érthető is, hiszen a brit arisztokrácia maga az elsődleges célcsoport, és ők most nagy számban résztvettek a rendezvényen.
Legalább is erre utalt a fejünk felett folyamatosan köröző helikopterek hada, vagy a tömött reptér, ahová a legtöbben privátjettel érkeztek, de volt, aki duplafedelessel. Hát mi ez, ha nem kőkemény stílus, kérem szépen? Márpedig a stílust odaát másképp mérik. Ott nem a magamutogató, a tömegben driftelgető Josh Cartuk a sztárok, hanem például olyan versenypilóták és mérnökök, akik az évek során komoly munkát tettek le az asztalra, és most a technika előtt tisztelegve élik le maradandó életüket. Nagyon más az értékrend!
Viszont kár lenne azt hinni, hogy ez az egész csak a brit felső ezernek szól. A Festival of Speed legalább annyira családi fesztivál, mint autós nyálcsorgatás. Koncertek, programok, és a Red Arrows fergeteges műrepülő bemutatója tette élvezetessé még a köztes sétákat is. Jól volt látni, hogy mindenki megtalálta a magának való eseményt a folytonos panaszkodás helyett. Erre egyszerűen nem elég az a két nap, amit mi szántunk a Festival of Speedre.
Gyorsan el kellett fogadnom azt a tényt is, hogy a britek borzasztó nyitott emberek. Kedvesek, mosolygósak, bármikor-bárkivel-bármiről lehet BESZÉLGETNI. Igen, beszélgetni, kommunikálni, itthonról ezt annyira hiányolom. Nem a nyomorról, hanem az élet szépségeiről. Mindenért képesek lelkesedni, és olyan őszinte örömmel teszik mindezt.
Az alázat és tisztelet nem csak az autók iránti kapcsolatukban nyilvánul meg, hanem általánosságban, az élet minden apró szeletében. Például szokatlanul udvariasak, suta magyar fejjel pedig az ember képes arra gyanakodni, hogy csak bájolognak, pedig ez belülről fakad nálunk.
Méltatlanul kevesen ismerik, hogy van rali gyorsaságija is a goodwoodi hercegségnek, amiről végül kiderült, hogy valahol sokkal menőbb is, mint a hegyi felfutó. Eleve traktorokkal lehet feljutni a pályához, ami annak ellenére is felfoghatatlanul stílusos módja az odajutásnak, hogy még a cipőmből is ömlött a homok a kalandos erdei csapatás után.
Az itteni autóparktól is sikítottam néhány sort: itt áll előttem McRae Focus WRC-je, ott meg egy Lancia Stratos, a Belga festésű 911-ről nem is beszélve. Aztán egyszer csak ott állt előttem Walter Röhrl orrszárnyas sport quattro szörnyetege, rajta a Mester aláírásával a motorháztető méretű tető-légbeömlő előtt. Annak idején ezzel büntette Pikes Peaket, és én úgy éreztem, hogy ennél feljebb már nem nagyon van. És a legszebb, hogy egy lélek nem volt ott, miközben azért a hegyi felfutóhoz délutánra már kevésbé lehetett odaférni.
Valahol gyönyörű, hogy minden autósport szakág képviselni tudja magát, ekkora területen. Éppen ennek köszönhető, hogy jól kijöttek a különbségek is. A ralisok itt is ugyanolyan vadak és puritánok, a Forma-1-esek zárt világa pedig itt is viccesnek hatott a drifterek közvetlensége mellett. Amíg a legtöbb F1 pilóta után csak loholtak a rajongók, addig például Mad Mike szánt időt arra, hogy minden egyes rajongóval egyenként kezet fogjon és mindenkivel beszéljen néhány szót.
Egy dolgot viszont gyorsan eldöntöttünk, sőt, még a párom mondta ki előbb: jövőre is menni kell Goodwoodba, hiába költséges sztori. Apropó költségek, csak, hogy mivel érdemes számolni: mi London stanstedi repülőterére repültünk Ryanairrel, bagatell 6000 forintos repjegyekkel. Onnan kocsit béreltünk, na, az volt a leghúzósabb költség, hiszen még csak 23 éves vagyok, úgyhogy azt le sem írom, mert nagyon változó költség.
Szállást végül egy órára Goodwoodtól sikerült találni, a világ legcukibb, legtisztább vidéki pajtájában, bárány keltéssel, 76 000 forintért, három éjszakára. Ami még húzós összeg, az a belépő: 18 000 forint, egy napra. Ha a fedett, ülőhelyes lelátókra is szeretnénk jegyet, az további 7000 forintba fáj. Megéri? Ha azt nézzük, hogy itt tulajdonképpen minden mérvadó autóval találkozhatunk, akkor úgy érzem, hogy nincs kérdés. Inkább Goodwood, mint az összes hazai autós rendezvény összesen! Jövőre vissza kell térni!
