Van erősebb, olcsóbb és nagyobb hatótávú, de egyik villanyautó sem olyan menő, mint a MINI Cooper SE, ami Hans Zimmer hangjegyeivel, és finomhangolt retróval csavarja el a fejeket.
2016 nyarán tört el bennem valami, amikor életem első MINI tesztautóját kézhez kaptam. Mire észbe kaptam, már késő volt. Magával ragadt a MINI életérzés, a végtelen szabadság, az utánozhatatlan stílus, és sportosság tökéletes elegye. Aztán jött a facelift, az autók egyre sterilebbek és nehézkesebbek lettek, és úgy éreztem, hogy kezdik elveszteni a fonalat, vagy inkább a „miniséget”. Mígnem megjelentek az első hírek az elektromos változatról, ami azonnal visszahozta a lelkesedésem. Hiszen, ha van hajtástípus, ami borzasztóan illene egy MINI-hez, az bizony a villany. És láss csodát, újra szerelembe estem.
Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy a MINI hozzátud-e tenni a villanyautózáshoz. Hiszen valahol mind ugyanolyan közömbös élmény nyújt. Jól gyorsulnak, maguktól fékeznek, ami először mókás, de hamar rutinná válik. Nem várt, ám annál menőbb mellékhatása a villanyautózásnak, hogy reneszánszát éli a bohém 80-as, 90-es évek neonfényes, futurisztikus, elektronikus világa, amiben egyszerűen lubickoltak a MINI tervezői, hiszen egyébként is a hagyományokra és a retróra épít a márka. Én pedig imádom ezt a korszakot, úgyhogy az első benyomások adta ihlet elég is volt, hogy elkészítsek róla egy neonfényekben úszó fotósorozatot.
Egyrészt visszahoztak egy rég elfeledett színt, ami valahol a zöld és a sárga között van félúton, ők az Energetic Yellow elnevezést akasztották rá – az ismerősi körömben inkább markrally-zöldként emlegetik, nem is értem, miért. 🙂 Ez a szín visszaköszön a tükrökön, a hűtőrács helyén, néhány divatbetéten kívül-belül, és persze az E-logókon. Mégsem ettől lett igazán feltűnő, hanem a felfoghatatlan kinézetű eco-felniktől. Amik azon kívül, hogy csökkentik a felnik körül kialakuló légellenállást, és talán még Giugiaro mestert is büszkévé tennék megjelenésükkel, még arra is alkalmasak, hogy az emberek tátott szájjal forduljanak utána, akárhol is járunk.
Ha ez nem lenne elég, felkérték Hans Zimmert, megannyi zseniális mozifilm zeneszerzőjét, hogy komponálja meg az új BMW és MINI villanyosok hangzását. Ettől olyan futurisztikus, ám mégis vonzó hangzása lett alacsony sebességnél, ami garantáltan felkelti minden környékünkben tartózkodó érdeklődését. Istenem, ha lefotózhattam volna azokat az értetlen tekinteteket. Van egy egyedi megjelenése, és van egy egyedi kisugárzása is, amivel reakciókat vált ki az emberekből – igen, még létezik ilyen autó, és ennek el sem tudom mondani, hogy mennyire örülök.
De várjál, az indítás és leállítás hangját, még nem is mutattam:
Ahogy a videón is látszik, itt mutatkozott be az 5,5-colos digitális műszercsoport, ami kellően felpezsdítette a már oly régóta változatlan utasteret. Egyébként ugyanazt a pontosan összeszerelt, nagyszerű anyagokkal dolgozó utasteret kapjuk, amit a hagyományos modellekben megszokhattunk, hiszen azonos gyártósoron is készülnek Oxfordban. Érdekesség, hogy hiába vannak kihalóban a háromajtósok, a Cooper SE csak így készül. Korlátozott hátsó lábtérrel és csomagtérrel. Utóbbi kétszintes, úgyhogy alulra mehetnek a töltők, felülre pedig a pláza szatyrok.
Aminek szintén elképesztően örültem, hogy visszatért az a könnyedség, amit úgy megszerettem a korábbi MINI modellekben. Egy elektromos hajtáslánccal egyébként is könnyebb együtt élni, tulajdonképpen bármihez képest. Egyszerűen sokkal finomabban adagolható a gáz, a rekuperáció pedig állóra fékezi az autót helyettünk. Ellenben a legtöbb villanyautó halála, hogy túl nehezek, ez a csöppség viszont csak 1,3 tonna, ráadásul a 28,9 kWh-s akkucsomagot a padlólemezbe ültették, amitől visszatért a jól ismert „maximális gokartérzés”.
Persze, én is úgy nőttem fel, hogy akkor teljes az élmény, ha ordít a motor, és a lóerők kitépik a kezedből a kormányt. Noha valóban megvan a varázsa a technikával való küzdelemnek, mi van, ha azt mondom, hogy úgy nyomhatsz le egy Esztergom-Pomázot pár perc alatt, hogy utána nem fáj minden izmod, mégis minden kanyart éppen úgy vettél be, ahogy szerettél volna, és a motorosok sem értik, hogy mit keresel még mindig a visszapillantójukban. Merthogy a villany-MINI-nek nem sok ellenfele marad odafent, és én már rég vezettem ennyire jóízűt. Bármilyen nehéz is ezt beismerni.
Te se, és a technika se szenved – maximum az abroncsok, de amit ezek a Goodyearek eltűrnek, az félelmetes. Persze az élmény más, sokkal koordináltabb, tudatosabb, de nem miattunk, hanem a zseniális ESP-nek köszönhetően, amit direkt a villanyhajtáshoz hangoltak. A MINI valahogy jobban vigyáz a hajtásláncra, mint a többi villanyautó, ezért nem engedi, hogy hirtelen csapódjon le az a temérdek nyomaték. Sokkal finomabban gyorsít, viszont még így is olyan hirtelen erőhatások érnek minket, amit nem élhetünk át egy belsőégésű motorral szerelt autóban, és amitől az egész egy futurisztikus térugrásnak tűnik. Legalábbis nem 184 lóerőnek, az fix.
Tulajdonképpen minden kanyaron átmegy padlógázon, orrtolás, vagy indokolatlan mozdulatok nélkül, a kanyarokhoz érve pedig éppen akkora fékhatást nyújt a rekuperáció, hogy csak ritkán kelljen a fékpedálra lépnünk. Rendkívül feszes a futómű, de a jobbik fajtából való, így a legkátyúsabb útvonalon is kényelmes marad. Hiába nem annyira közvetlen az élmény, mint egy csörgő, zörgő, csattogó sárkányban, és hiába tudom, hogy nem én vezetek jobban, mint előtte, hanem majdnem minden az elektronikáknak köszönhető – ezt igazából egy percig sem éreztette velem. És végső soron ez fergeteges, különleges élmény.
Persze a csapatás nem tesz jót az áramfogyasztásnak, viszont a Pilisből gurulva akár 10 extra kilométert is képes volt visszatölteni, így közel 200 kilométert is megtettem vele töltés nélkül. Noha gyári adatok szerint akár 235 kilométer (WLTP) is lehet a hatótávja, a valóságban maximum 167 kilométert írt ki nekem a komputer, Green+ módban. Szerencsére kombinált CCS konnektorral szerelték, így akár 50 kW-tal is tölthetjük, ha találunk egy szabad töltőoszlopot. Egy félórás Lidl vásárlás során például akár 50-60%-ot is dobott az akkumulátor töltöttségére.
Ahogy a legtöbben, úgy a MINI is óvatosan közelíti meg a villanyautózás, ezért viszonylag fix felszereltségi szintekkel dolgozik – amiket egyébként a ruhaméretek szerint osztottak be. 10,5 millióról indít az S felszereltség, kérdés nélkül digitális műszercsoporttal, LED-es fényszórókkal, navigációs infotainmenttel és vészfék-asszisztenssel – tehát egész jó alap ellátmánnyal. Sok? Érdemes két oldalról megvizsgálni.
Versenytársaihoz viszonyítva nehezen indokolható az első teljesen elektromos MINI árazása, ami nem elég, hogy háromajtós, de vezetéstámogató rendszerekben sem túl acélos. Viszont a most bejelentett 2,5 milliós állami támogatással mindössze 150 000 forinttal drágább, mint a szintén háromajtós, 192 lóerős, automata váltós, közel hasonlóan felszerelt MINI Cooper S. Ha figyelembe veszem, hogy mennyire kiteljesedett az elektromos hajtással a MINI, és mondjuk felteszem, hogy otthonról tudom tölteni, így nem kell kutatnom a maradék ingyenes töltőket, akkor számomra nem lenne kérdés a váltás villanyra.
One thought on “Retrowave by MINI – MINI Cooper SE teszt”